Jobb generálkivitelezővel

Mitől leszel elégedett az építkezés végén?

Szőlőt ültetni, szüretelni és mustot hordóban érlelni sok borász tud. Azt, hogy a bor egy éjjel-nappali alsó polcán köt ki vagy a Costes étterem egyik asztalán, nyilván egy sor tényező befolyásolja. Ezek közül a legfontosabb maga az alkotó. A kedvenc borászodat nem csak a szaktudása és tapasztalata emeli ki a tömegből, hanem talán a szemléletmódja, filozófiája is benne van művében. Nincs ez másképp egy építész és egy kivitelező esetében sem.

Egy dologban mindenki egyetért aki járatos az építőiparban:

Kettő hasonló méretű, hasonló mennyiségű pénzből megvalósuló felújítás végeredményében túl gyakran vannak olyan szintű eltérések, mint egy asztali bor és egy díjnyertes Cabernet közt.
De mondhatjuk úgy is, hogy ha egy konyhában ki van készítve minden alapanyag egy fenséges ételhez, egy mesterszakács jó eséllyel mennyi finomságot varázsol belőlük, míg mondjuk egy főzésben nem túl járatos ember ha nekiáll elkészíteni ugyanazt ugyanabból, minden bizonnyal elégedetlen lesz a közönség a végeredménnyel. Természetesen vannak akik nem szakácsok mégis remekül főznek, de ne tévesszem meg senkit, minden bizonnyal több tízezer óra főzési gyakorlat áll mögöttük és az év minden napján több órát gyakorolják és tökéletesítik a főzés tudományát.

factory_04

Azért vagy itt, hogy a Te lakásod, házad vagy üzleted megjelenése, funkcionalitása a Te személyiséged szubjektív megítélése alapján és a kívülállók számára is egy díjnyertes, számodra kedvenc borhoz vagy ételhez hasonlóan, a tökéletesség benyomását keltse.
Minden részletben legyen benne egyszerre az egyedi összetevőkből megalkotott harmónia, a kivitelezés minőségében pedig a maximalizmus. És ezért nem szeretnél többet fizetni és többet idegeskedni, mint amennyi feltétlen szükséges. Ugye?

Nézzük tehát, hogy mi kell a kellő eredményhez:

  • Mindennek az alapja az átgondolt és alapos tervezés.
    Jó terv hiányában olyan rossz kaland lesz a felújítás, mint térkép nélkül egy dzsungel-átkelés, recept nélkül a főzés, útmutató nélkül a bor készítés. Tervezésben a Designworks LABORATORY tervezői örömmel segítenek Neked, hogy az ingatlanodból az anyagi lehetőségeidhez mérten a legjobb megoldás terveit kapd meg.
  • A felhasznált anyagok megválasztásának az egysége
    Minőségi anyagok, költséges megoldások? A drága nem mindig egyenlő a minőséggel és az olcsó sem feltétlenül gagyi. Azt, hogy hova milyen anyagot használunk és azt hogyan tesszük, rengeteg műszaki körülménytől is függ. Igazi kihívás mérnökeink számára megtalálni az optimális, költségvetésedhez és ízlésedhez igazodó megoldás- és anyag-kombinációkat, hogy az ingatlan egyik pontján se legyen kirívóan drága, netán bosszantóan rövid élettartamú anyag betervezve. A hangsúly az anyagok használat közbeni öregedésének az egységességén van. Az ingatlannak szépen és egységesen kell öregednie.
  • Az építőanyagok beépítésének precizitása
    Ha a felső két elem klappol is, itt még mindig csúnyán el lehet csúszni, aminek számos oka lehet, de mindegyik emberi tényező. Minden építőanyagnak megvan a rendszere és beépítési szabályzata amivel igazodni kell a beépítési hely adottságaihoz. Pontosan mint egy receptben.
    Az, hogy mit, mikor és hogyan alkalmazunk nagyon fontos, hogy szakszerűen történjen. Rutinból nem lehet új anyagokkal dolgozni, vagy előkészítési fázisokat megspórolni. A megfelelő, nívós gyártóktól megvásárolt, tökéletes műszaki gondossággal, az előírások szerint beépített építőanyagokra több, sok esetben több tíz év garancia is érvényesíthető, de erre szinte sosincs szükség. Az ingatlan megőrzi eredeti fényét hosszú évtizedeken keresztül és a kezdetben befektetett 10-20%-os többlet anyagköltség és a szakértő munkaerő megfizetése sokszor két-háromszoros élettartamot eredményez.

Mi a Designworksnél hogyan biztosítjuk, hogy elégedett legyél?

A Designworks így biztosítja a profizmust

factory_22

Tervezőirodánkban a DesignLAB-nál olyan szakemberek tervezik és a DesignFACTORY-nál a kivitelezéseken olyan szakemberek felügyelik ingatlanod átalakítását, akik az építészmérnök szakmát, az épületek szerkezeteinek, anyagainak és működési elveinek alapját egyetemen tanulták meg. Nem fél éves képzésen átesett lakberendezők terveznek műszaki megoldásoktól hemzsegő ingatlanokat, hanem jó ízléssel és átfogó tudással felvértezett építészmészmérnökök.
Nem egyéb területről átképzett, esetleg egyetlen szakmában vagy más területeken képzést szerzett “generálkivitelező szakemberek” felügyelik az építkezésed, hanem szintén építészmérnökök akik az egyetemi tanulmányaik mellett több hónapnyi, akár napi 10-12 óra kőkemény, poros építkezést és felújítást éltek át testközelből. Tapasztalt mesterek trükkjeit ellesve, a gyártók előírásait és a műszaki szempontokat megismerve tanulták meg, hogy mitől lesz tökéletes a vasbetonban a vasalás, a teraszon vagy a fürdőben a hideg burkolás vagy éppen a bútorok mitől lesznek a esztétikusság és ergonómia mellett tartósak is. Ennek a tapasztalatnak köszönhetően egy kilométerről meg tudjuk különböztetni a jó munkát a kóklerségtől. Mi csak a minőségben hiszünk, ezért a munkájukat értő, dolgozni szerető szakemberekből álló, ütőképes kivitelezői csapatot állítottunk össze.
Ami legalább ilyen fontos az az a képesség és tudás, hogy hatékonyan menedzseljük a munkát; ezzel többek közt azt biztosítjuk, hogy a vállalt határidőinket minden esetben be tudjuk tartani.

Jól hangzik?

Szerintünk tetszeni fog a végeredmény, lépj velünk kapcsolatba és beszéljük át, hogy hogyan tudjuk együtt sikerre vinni a projekted.

Árajánlat kérése kivitelezésre